Kisbabás jóga

A babákkal végzett jógát Dr. Francoise Barbira Freedmann orvos-antropológus dolgozta ki több évtizedes jógagyakorlatozás és a négy gyermekével szerzett tapasztalatok után.

Ajánlom azoknak, akik testileg-lelkileg nem megerőltető, de frissítő gyakorlatokra vágynak egy jó csapatban, ahol a gyerekneveléssel kapcsolatos problémákat is meg lehet beszélni. Mindezt a babával együtt, rá figyelve, közös élményeket szerezve, játszva, tanulva.

Elmélyíti, felerősíti azt a szeretetet, amit eddig is éreztél a babád iránt, új élményekkel gazdagítva mindkettőtöket. Erősiti a kötődést, a szem kontaktus, az együtt nevetés, közös mozgás által felfedezheted a legbensőbb kapcsolatot a babáddal. Azok a babák akik ilyen foglalkozásokon vesznek részt, sokkal nyitottabbak a világ felé, nyugodtabbak, mosolygósabbak, jobban alszanak. Azok a mamák, akik baba-mama jógára jártak magabiztosabbak lettek, fizikálisan jobban érzik magukat, lelkileg is felfrissülnek a foglalkozások által.

A babamasszázs segíti a baba érzelmi fejlődését, támogatja a szervezet kiegyensúlyozott működését, stimulálja az emésztőrendszert. Ezáltal csökken a hasfájás, nyugodtabbak, jobban alszanak. Segíti a mozgásérzékelést, fejleszti a baba egyensúlyérzékét és a háromdimenziós térérzékelését. A babák a mamák érintésére, simogatására, beszélgetésére aktívan, új élményekkel gazdagodva reagálnak.

Az anyukák gyorsabban visszanyerik a szülés előtti állapotukat. Az ászanák gyakorlásával testileg felfrissülnek, aktívabbnak érzik magukat. A tartásjavító, hátizom erősítő gyakorlatok során a problémás területek állapota javul. A medence alapi izmok tornáztatása segít a szülés nagy megpróbáltatása után az eredeti állapot visszaállításában, a szexuális élet javításában. A relaxációtól kipihentebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz az anya a mindennapokban. A közösségben végzett jó hangulatú gyakorlatok segítik szülés utáni depresszió elkerülését, és üdítően hatnak a monoton hétköznapokban. Új kapcsolatok, barátságok alakulnak ki, a babával kapcsolatos kérdéseket meg lehet beszélni a többi anyukával.

A baba 8 hetes korától már jöhetsz, ha császárral szültél, előbb kérd ki orvosod véleményét!
Hozz egy babaplédet /erre fektetjük a babát/, a babád 1-2 játékát! Az otthoni ismerős dolgok az első időben megnyugtatják, amíg meg nem ismeri az új környezetet. Mindkettőtöknek innivaló.

Baba-mama jóga menete:

- Babamasszázs
- Babáknak mozgáskoordinációs gyakorlatok
- Ászanák a mamáknak egyedül és babával
- Közös játék, mondókákkal, versekkel, énekkel
- Gátizomtorna
- Relaxáció
- Légzőgyakorlatok

Az órák alatt előfordul hogy valamelyik baba sír, lehet hogy épp a tiéd. Légy türelmes, nyugodtan megetetheted közben, bármikor vissza kapcsolódhatsz az óra menetébe. Ha babád elalszik az órán vagy óra előtt, nem baj, kihasználhatod az alkalmat, hogy nyugodtan, magadra figyelve végezd a gyakorlatokat. A csoportokba bármikor be lehet kapcsolódni 8 hetes kortól addig, amíg babád nyugodtan viseli a masszázst, 7-8 hónapos korig. Nagyobb babák már a mozgékonyságuk miatt más tematikájú jógán vesznek részt /nagybabás jóga/.

Oktató:
Felker Irén (kisbabás):

"Érezd át a csodát ami benned rejlik" ezt a gondolatot választottam, amikor elkezdtem kismamajógát tanítani. Fontos számomra, hogy a kismamák csodaként éljék meg a várandósságuk hónapjait. Amikor harmadik lányom születése után újra dolgozni kezdtem -szülésznőként- , akkor tapasztaltam meg, hogy milyen sokat jelent, ha fizikailag és lelkileg is felkészülten jönnek szülni a kismamák. Szerettem volna, hogy minél többen csodaként éljék át ezt a fontos eseményt. Ekkor találtam rá a kismamajógára. Az ászanák fizikailag, a relaxáció lelkileg, a légzéstechnika pedig a fájások elviselésére készíti fel a kismamát. 2005-ben végeztem a PADMA jógastúdióban, és rögtön oktatni kezdtem. Sok "jógás" szülésem volt, és mindig pozitív visszajelzéseket kaptam. 2010-ben az ASRAM jógastúdióban elvégeztem a baba-mama jógaoktatóit, hogy szülés után is legyen mód a babával már egész korán tornázni, közös élményeket szerezni, hogy a "csoda tovább folytatódjon". 2013-ban kismama masszőrként végeztem, hogy személyre szabottan is tudjak a panaszokon segíteni. Úgy érzem, a jóga órák segítségével hozzá tudom segíteni a mamákat ahhoz, hogy a szülésüket "csodaként" éljék meg.