Hagyományos kínai orvoslás

Öt részes sorozatunkban a hagyományos kínai medicina felfogásában, évszakonként haladunk végig a harmonikus test és lélek egységének megteremése felé vezető úton. A kínai gyógyászat több hasonlóságot is mutat az indiai ayurvédikus tanokkal: közel 5000 éves gyakorlati megfigyeléseken alapuló, holisztikus rendszerének középpontja az egyensúly. Az energia, életerő, a kínai csí a meridiánokon, míg Indiában a prána a nádikon áramlik. Mindkét gyógyító rendszerben fontos szerepet kap az önmegfigyelés, tudatosítás és a megelőzés.

A taoista filozófia szerint a három tiszta erő hozta létre az 5 elemet, amelyekből kialakult a világegyetem. Az öt elemhez rendelt öt évszakot, öt irányt és öt pár nemes szervet is.

Az orvoslás alapjai a meridián rendszerek ismeretén és összefüggésein nyugszanak. A meridiánok a testen belül, mégis a bőrréteg közelében haladó energiacsatornák és a test azon főbb szerveiről kapták nevüket, amelyeken áthaladnak. 12 fő meridián fut a testben, párokat alkotva. Ezek pedig kapcsolódnak az öt elemhez. A Tűz kivétel, mert hozzá két pár meridián tartozik.

A meridiánok energia szintje ciklikus. kb. 2 óra időtartamban áll hatásfoka legtetején. A szervóra megmutatja, hogy az adott szerv a nap mely időszakában aktív vagy passzív.

Meridián
Kapcsolódó szerv
Aktív időszak
Pihenő időszak
Epehólyag
Epehólyag
23.00-01.00
11.00-13.00
Máj
Máj
01.00-03.00
13.00-15.00
Tüdő
Tüdő
03.00-05.00
15.00-17.00
Vastagbél
Vastagbél
05.00-07.00
17.00-19.00
Gyomor
Gyomor
07.00-09.00
19.00-21.00
Lép
Lép/Hasnyálmirigy
09.00-11.00
21.00-23.00
Szív
Szív
11.00-13.00
23.00-01.00
Vékonybél
Vékonybél
13.00-15.00
01.00-03.00
Húgyhólyag
Húgyhólyag
15.00-17.00
03.00-05.00
Vese
Vese/Velők
17.00-19.00
05.00-07.00
Szívburok
Keringési rendszer
19.00-21.00
07.00-09.00
Hármas melegítő
Hormonrendszer
21.00-23.00
09.00-11.00

A szervóra figyelembevételével segíthetünk a test egészségének fenntartásában. Pl. Akkor teszünk a legjobbat a gyomorral, ha reggelizünk, méghozzá 7.00 és 9.00 óra között, amikor az aktivitásának csúcspontján van. A test ilyenkor melegre vágyik, kerüljük a hideg zuhanyt. 09.00-11.00 között az idegrendszer a legnyugodtabb, magas a teljesítőképességünk. Fogyasszunk mézet! 11.00-13.00 a legjobb idő a sportolásra, 13.00-15.00 lassul a vérkeringés, a vékonybél működésének fő időszaka. 15.00-17.00 között fogyasszunk sok folyadékot, gyógyteát, ekkor a húgyhólyag méregtelenít, ismét teljesítőképességünk csúcsán vagyunk. 17.00-19.00 között a vese a főszereplő, ne terheljünk cukorral, sóval, zsírral. 19.00 óra után már ne vacsorázzunk, mert ennek a feldolgozása másnapra marad. 21.00-23.00 a pihenés, nyugalom időszaka, ekkor a legpihentetőbb az alvás.

Még szólnunk kell néhány szót a Yin és Yang fogalmáról. A taoizmus ismert jelképét manapság általános értelemben is használják ellentétek harmóniájának kifejezésére. A yang (világos) az aktivitás, meleg, mozgás, férfias, erő. A yin (sötét) a nyugalom, hideg, pihenés, női, gyengeség. Ezek amellett, hogy ellentétei egymásnak, kiegészítik egymást, együtt alkotják a teljességet. Nem létezhetnek egymás nélkül, kettőjük egyensúlya a harmónia. A szerveket természetük szerint is csoportosíthatjuk. A yin szervek folyamatosan működnek, míg a yang szervek akkor aktivizálódnak, ha szükség van arra.

Yin
Yang
tüdő
vastagbél
vese
húgyhólyag
máj
epe
szív
vékonybél
szívburok
hármas melegítő
lép
hasnyálmirigy

Hamarosan olvashatod, hogyan tartsd magad karban tavasszal és mire van leginkább szüksége a szervezetednek.

 

TOVÁBBI OLVASNIVALÓK >

Lap teteje